Két nívódíjat is kapott a Nemzetközi Ingatlan Szövetség 2020-as pályázatán Budapest egyik legrégebbi, 2018-ban teljeskörűen renovált műemléképülete, Gül Baba Türbéje. A török és a magyar állam összefogásában két éve megújult létesítmény a középületek kategóriájában arany, az örökségvédelem kategóriában pedig ezüst nívódíjban részesült.

Kiemelkedő turisztikai attrakciót teremtett a Rózsadomb keleti lejtőjén a török és a magyar kormány 2018-ban, amikor több évet igénybe vevő előkészítő és kivitelezési munkálatok után felújított és kibővített állapotban átadták a közönségnek Gül Baba Türbéjét. A projekt egyedülálló jellege és kimagasló építészeti minősége a Nemzetközi Ingatlan Szövetség (FIABCI) figyelmét is felkeltette, ugyanis a Gül Baba Türbéje pályaműve az idei építészeti nívódíjak közül kettőt is elnyert: a középületek kategóriájában arany, az örökségvédelem kategóriában pedig ezüst nívódíjat kapott. Az, hogy egyazon projekt mind első, mind második helyezést ér el ugyanazon év különböző kategóriái között, ritkán fordul elő, így ez is mutatja a Gül Baba Türbéje rekonstrukció nemzetközi jelentőségét.

A FIABCI bírálóbizottsága egyebek mellett azt emelte ki a nívódíjak odaítélésével kapcsolatosan, hogy a projekt keretében nemcsak maga a türbe épülete és közvetlen környezete újult meg, hanem egy egységes szemléletű, építészeti és tájépítészeti elemeket ötvöző megközelítésnek köszönhetően egy teljes épületegyüttes kelt új életre, sőt, a sok helyütt korábban igencsak elhanyagolt környező utcák is megújultak.

Ez egybecseng a beruházók szándékával, a felújítás egyik kimondott és határozott célja ugyanis a türbe és az egykori Wagner-villa területének oly módon történő renoválása volt, ami egy új kulturális épületkomplexum megteremtésén túl hozzájárul a Rózsadomb keleti lejtőjének teljes megújulásához is. Ennek jegyében, a Wagner-villa pincerendszerének és sarokbástyáinak hasznosításával kilátóteraszok, konferenciaterem, kiállítótér, ill. egy kávézó létesült, ami a látogatók kényelmének és pihenésének biztosítása mellett nívós kulturális események megszervezését is lehetővé teszi. A történelmi helyszínen korszerű, minden igényt kielégítő XXI. századi technológia segíti elő a látogatók tájékozódását és a különleges hangulatú élményvilág átélését. A belső park és a mediterrán függőkert igényes kialakításával a beruházók különleges üde színfoltot teremtettek, alig néhány lépésnyire a Margit körút forgatagától. A rekonstrukció a Gül Baba utcát, ill. a Vérhalom és Turbán utcákat is érintette, utóbbiakat többek között turistabuszok fogadására is felkészítették.

Mindezek fényében nem túlzás kijelenteni, hogy Gül Baba Türbéje olyan egyedülálló kulturális és turisztikai értékké vált a főváros szívében, amely a többi kiemelt kormányzati beruházással együtt tovább emeli Budapest vonzerejét és nemzetközi hírét – ennek visszaigazolása a Nemzetközi Ingatlan Szövetség két nívódíja is.

„Az, hogy Gül Baba Türbéje egy arany és egy ezüst fokozatú díjat nyert el a Nemzetközi Ingatlanszövetség 2020. évi Prix d’Excellence versenyén, óriási elismerése annak a rendkívül jelentős munkának, amelyet a török és a magyar kormányok végeztek Gül Baba sírjának és környékének felújítása során. Fontos kiemelni, hogy ez egyben Budapest egyik legrégebbi történelmi emlékműve. Kiemelten büszkék vagyunk arra, hogy a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítványként fontos szerepet játszunk a létesítmény üzemeltetésében, ill. abban, hogy az a magyar főváros kulturális életének egyik kimagasló helyszínévé, valamint a dinamikusan növekvő török-magyar kulturális és üzleti kapcsolatok fontos csomópontjává váljon” – mondta Adnan Polat, a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány elnöke.

A Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítványt a Magyar Állam alapította 2017-ben, kiemelt feladata Gül Baba Türbéje és az azt körülvevő kert, valamint az ezekhez kapcsolódó páratlan kulturális értékek megóvása, üzemeltetése és fenntartása. Az alapítvány – szakmai és kulturális programok szervezésével – hangsúlyosan törekszik a magyar-török kapcsolatok fejlesztésére, bővítésére is.
Gül Baba Türbéje egy nemzetgazdasági szempontból kiemelt műemlék, kiemelten védett régészeti lelőhely. Gül Baba – ami törökül azt jelenti, „A Rózsák Atyja” – bektasi dervis volt, aki II. Mohamed uralkodása idején kísérte el a hódító ottomán hadsereget annak európai katonai hadjáratai során. Nevében a „rózsa” megnevezés az akkori iszlám misztikus hagyományok alapján egy lelki rangot jelzett, amely szerint Gül Baba az Istent mélyrehatóan, transzendes módon ismerő szerzetes volt.
Gül Baba 1541-ben érkezett Budára I. Nagy Szulejmán szultánnal. A legenda szerint a város elfoglalása tiszteletére rendezett hálaadás napján halt meg, 1541. szeptember 2-án. A szultán részt vett a köztiszteletnek örvendő szerzetes temetésén, és Gül Babát Buda védnökévé nyilvánította. Gül Baba sírja fölé az emlékhelyet 1543 és 1548 között a harmadik budai pasa építtette.

Visszatérve a Nemzetközi Ingatlan Szövetség díjaira, az idei év kiemelkedően sikeresnek mondható a magyar pályaművek tekintetében: magyar projektek összesen két arany, és négy ezüst nívódíjat zsebeltek be a FIABCI 2020. július 17-én nyilvánosságra hozott díjazotti listáján. Ez jól mutatja, hogy az utóbbi évek nagy léptékű magyarországi beruházásai egyre inkább felhelyezik hazánkat a nemzetközi ingatlanfejlesztések térképére.