Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Szufi koncert Nyitrai Péterrel

2020.06.23. | 08:00 - 17:00

A járványhelyzet miatti korlátozások utáni első koncerten teltház fogadta a fellépő művészeket.

A világjárvány miatti korlátozások feloldását követően június 23-án kerülhetett sor a Gül Baba Kulturális Központ és Kiállítóhely első szabadtéri koncertjére, melyet a Türbe-kertben hallgathattak meg az érdeklődők. A méltán neves Arasinda együttes koncertje nagyon népszerűnek bizonyult, közel 200 fő látogatott ki a Rózsadombon fekvő török műemlék-komplexumhoz. Az érdeklődők nemcsak a koncertélménnyel gazdagodhattak, a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány baklavával és rózsaszörppel is megvendégelte a hallgatóságot.

Az Arasinda Török Zenekar két muzsikusa, a zenekarvezető Nyitrai Péter és Szegedi Csaba keleti ütőhangszeres zenész, a felújított Gül Baba Türbéjének gyakori előadója, ezúttal a török “Muhabbet” stílusú dallamkincsből állította össze műsorát, amely más, mint a zenekar szokásos négy-öt fős felállásakor hallható számai, mert az Arasinda fő műsora a török népzene összes dialektusát felvonultatja.

Részletek

Dátum:
2020.06.23.
Időpont:
08:00 - 17:00

Helyszín

Gül Baba Türbéje
Mecset utca 14.
Budapest, 1023