Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

„Egy Findzsányi Történelem – A kávé útja Magyarországra” címmel nyílt új időszakos tárlat a Gül Baba Türbéje Kulturális Központban

2020.09.05. | 08:00 - 17:00

2020. szeptember 5-én „Egy Findzsányi Történelem – A kávé útja Magyarországra” címmel nyílt új időszakos tárlat a Gül Baba Türbéje Kulturális Központban. Már a tárlat elnevezésében is, a törökül ma is csészét jelentő, a hódoltság idején a magyar nyelv által átvett jövevényszó (findzsa) is a két nép szoros kapcsolatára hivatott felhívni a figyelmet, és a kiállítás maga is azt mutatja be, ahogyan az abesszíniai (etiópiai) eredetű serkentő ital megjelenik először az arab, majd az oszmán kultúrában, utóbbi közvetítésével pedig a XVI. században hazánkban. Az írásos források alapján már 1578-ban ismert egy török kávéház az akkor dzsámiként üzemelő, mai Mátyás-templom melletti téren. A tárlat a kávézás szokásának későbbi, török idők utáni alakulására is kitér az 1714-ben teleklevelet kapott, első pesti kávéház alapításától a 20. század időszakáig, amikor is a Monarchia kávéházaiba a magyar kikötőként számontartott Fiume közvetítésével érkezett a frissítő nedű alapanyaga.

A tárlat egyik éke a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum által kifejezetten a kiállításra való felkészülés során fellelt és restaurált 16-17. századból származó kisasztal – az ilyen „szehpák” a török kávé- és tea-rituálék elhagyhatatlan kellékei voltak. A többszáz éves eszközök mellett a tárlat a 19-20. századidőszakának kávékultúrájából származó eszközöket, tárgyakat is bemutat. A kiállításon láthatóak még valódi kávécserjék, a világ különböző pontjairól származó kávészsákok, a Pilvax kávéházhoz és családhoz köthető emlékek, török kávéfőző edények, a török követség protokoll eseményein használt menülapok az 1930-as évekből, egy fiumei kávékereskedő tárgyai, török szőnyegek és hasonló további érdekességek.

Részletek

Dátum:
2020.09.05.
Időpont:
08:00 - 17:00

Helyszín

Gül Baba Türbéje
Mecset utca 14.
Budapest, 1023