Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Rózsa Napok fesztivál

2020.09.04. | 08:00 - 17:00

A Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány „Rózsa Napok” címmel háromnapos programsorozatot szervezett, melynek keretében a fellépők és képzőművészek a magyar és török kultúra számos szeletét mutatták be a közönségnek.

A programok 2020. szeptember 4-én este vették kezdetüket Arif Erdem Ocak török énekes-gitárművész koncertjével, aki Törökország után immár Magyarországon is egyre népszerűbb. Másnap Garay-Nagy Norbert Prima Primissima-díjas festőművész vezetésével a vendégek képzőművészeti műhelyeken próbálhatták ki magukat, miközben Jablonkay Judit és Kasza Roland zeneművészek koncertjükkel keleties, misztikus hangulatot varázsoltak a Rózsadombra.

A vasárnapi programok inkább a gyerekes családoknak szóltak: a még a koronavírus-járvány által okozott kényszerű zárva tartás alatt a központ által lebonyolított „online” gyermekrajz-pályázat első három helyezettje vette át díját, utána pedig a Kaláka együttes szerzett emlékezetes perceket a gyermekeknek.

A művészeti programok mellett a türbe körül elhelyezkedő díszkertben a vendégek olyan érdekességekkel is megismerkedhettek, mint a forró homokon készülő eredeti török kávé, szőnyeg-készítő és kalligráfiai műhely, valamint a török eredetű magyar szavakat beazonosítani segítő interaktív játékok.

 

A három nap folyamán több mint ezren látogatták meg a kiállításokat és vettek részt a programokon.

Részletek

Dátum:
2020.09.04.
Időpont:
08:00 - 17:00

Helyszín

Gül Baba Türbéje
Mecset utca 14.
Budapest, 1023